A képek Kása Béla fotográfus honlapjáról, a "Vándorcigányok" sorozatból
2009. december 11., péntek
2009. december 6., vasárnap
Daniel Baker
1961-ben született, Londonban élő és dolgó művész,
képei a Feinkost Galéria honlapján, a nevére kattintva




képei a Feinkost Galéria honlapján, a nevére kattintva





2009. december 5., szombat
Katarzyna Pollok
Katarzyna Pollok, Berlinben élő roma festőnő, műveiben nyoma sincs a naivitásnak. Tudatossággal tárja elénk misztériumait, amire csak azok képesek, akik mesterien tudnak bánni a formával és igazi ismerői a színek harmóniájának. Ez az érzékenység és mívesség avatja őt olyan művésszé, aki képes arra, hogy sajátos roma hagyományait úgy örökítse át - ha úgy tetszik, úgy lépjen túl rajtuk -, hogy közben művészete egyetemes értékek közvetítőjévé váljon.



képek a művésznő honlapjáról!



képek a művésznő honlapjáról!
Serge Poliakoff
Serge Poliakoff roma képzőművész, 1900-ban született Moszkvában. Egy tehetséges zenész, énekesnek, Nadia Poliakoffnak az unokaöccse, 1919-ben elhagyták Oroszországot. A következő húsz éven keresztül kabarégitárosként kereste a megélhetését. Huszonnégy évesen kezdett el festeni. 1937-ben találkoznak Kandinskyvel, és Sonia Delaunayval, kik meghitt barátjává váltak, ekkor kezdett el dolgozni elvont stílusban.
1947-ben neki ítélték a Kandinsky Díjat. Az 1950-es években vezető pozíciót kapott az Ecole de Paris elvont festői között.
1969-ben halt meg Párizsban.




Képek forráshelye!
1947-ben neki ítélték a Kandinsky Díjat. Az 1950-es években vezető pozíciót kapott az Ecole de Paris elvont festői között.
1969-ben halt meg Párizsban.




Képek forráshelye!
2009. december 4., péntek
Balogh Tibor

Balogh Tibor 1975. május 22-én született Fehérgyarmaton. Szüleit nem ismerte. Másfél hónapos korától nevelőotthonban nevelkedett.
1998-ban felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakára.
Számos helyen volt már kiállítása. Diplomamunkáját a tiszadobi cigány "bóthátról", szegénységről, nyomorról készítette sokszorosító grafikai eljárással.
Az első képzett magyar roma művész.
a kép forráshelye !
Mihaela Cimpeanu



1981-ben született, romániai roma képzőművész. Apja a vályogvetők családjából származott, építési munkásként dolgozott. Az anyja munkanélküliként gondozta a családot.
Mihaela Cimpeanu a legidősebb az öt gyerek közül. Bucharestben szerzett diplomát.
a képek forráshelye !
Modern cigánylányok
Gucci megalkotta a modern cigánylányokat a 2oo8/2oo9-es téli kollekciójában,
minden nép a kultúrájában él,
a roma kultúra kimeríthetetlen értékekkel rendelkezik,
a világ számos sztárdizájnere már tudja ezt.
a kép forráshelye !
A roma kultúra inspiráló hatása

Arianne Phillips terve Madonna 2oo8-as turnéjához ..
egyértelmű a roma kultúra jegyeinek hatása ..
forrás !
Oláh Mara



Oláh Mara képei az évek során az őt ért sértésekről, a szegénységből és a kisebbségi létből következő diszkrimináció hétköznapjairól szólnak. Ez nem fikció, ezek az átélt megalázó helyzetek; és a tehetetlen düh, ami a festészetében tör elő. Eszköztelenségében kezd el festeni, és a megjelenítés mágikus ereje hatja át. Nála ezért létfontosságú a narráció, a tartalom-centrikusság itt a kimondással a felszabadulást jelenti.
az információ származásihelye !
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)